Diplomaátadás és tanévnyitó

2016. szeptember 21. | Még nincs hozzászólás

Az Adventista Teológiai Főiskola diplomaosztó- és tanévnyitó istentiszteletét az idén szeptember 4-én tartottuk, ahol a 16 végzős hallgató közül kilencen oklevelet, heten pedig záróvizsga bizonyítványt kaptak. A végzős hallgatókat dr. Tonhaizer Tibor rektor-helyettes köszöntötte, és Józsué könyvének szavaival arra kérte őket, hogy a megszerzett ismeretek birtokában legyenek bátrak és erősek Krisztus, az egyház és az emberi közösség szolgálatában.

Isten áldása nyilatkozott meg abban, hogy ebben a tanévben 41 új hallgatót vehettünk fel, 7-en nappali tagozaton, 25-en levelezőn, míg 9-en az életmód-tanácsadó szakirányon kezdik el tanulmányaikat. A tanévnyitó beszédet dr. Szilvási József, a főiskola rektora mondta, aki kiemelte, hogy az intézmény a Magyar Akkreditációs Bizottság ajánlásai szerint egységes tanrenddel és nagyobb óraszámmal kezdi meg az új tanévet, ami jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az Adventista Teológiai Főiskola még magasabb színvonalon folytathassa a hallgatók képzését. Felhívta a hallgatók figyelmét az idegen nyelvi ismeretek időben történő megszerzésének szükségességére, és szólt arról, hogy az intézmény a jövőben egy erre szakosodott kiadóval együttműködve jelenteti meg tankönyveit.

Hálásak vagyunk azokért az áldásokért, és azért a segítségért, amit eddig kaptunk, és várjuk további jelentkezők érkezését a főiskolára.

(ATF)

HOZZÁSZÓLÁSOK

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.